Az a hír járja, téged meg kellet győzni, hogy szerepelj a Jóbarátokba.

Emlékszem amikor elöször hallottam a készülő sorozatról, épp Chikágóban voltam, s egy színdarabot játszottunk a társulatommal, A Mester és Margaritát. Amíg a darab ment, egy barátommal, Joey Slotnicknál csöveztem. Aztán felhívott az ügynököm. Az igazság szerint én már korábban megfogadtam, hogy nem dolgozom többet a tévében. Amikor ugyanis legutóbb játszottam egy sorozatban-Henry Winkler Montyjában-, nem szereztem valami felemelő élményeket.

Ha emlékezetem nem csal, a Monty nem volt épp Henry Winker legjobb munkája.

Nem. Ami Henryt illeti, igazán nagyszerű fickó, csak valahogy olyan volt a környezet, hogy nekem semmibe se volt beleszólásom. Megpróbáltam ugyan előhozakodni néhány javaslattal, de egy ,,jó, jó''-val mindig lezártak, és aztán ugyis azt csinálták, amit ők akartak. Szóval nagyon nem szerettem az ottani légkört, és elhatároztam, hogy többé nem megyek bele semmi ilyesmibe. Azt hiszem, az is közrejátszott, hogy az egész show egyetlen sztár körül forgott. Szóval felhívott az ügynököm, és kimondta a varázsszót ,, Nézd-kezdte-,tudom, hogy nem akarsz televíziózni, de ezt, kérlek szépen, nézd meg. Ez csapatmunka. Hát ez volt az a bizonyos varázsszó. ,, Oké-mondtam-,küldd el a forgatókönyvet.'' El is küldte és én tényleg nagyon viccesnek találtam. De még mindig nem voltam meggyőzve. Ami azt illeti, egy évvel korábban már voltam ezeknélb a producereknél meghallgatáson egy másik sorozat próbaepizódjához, de végül nem én kaptam meg a szerepet, hanem egy jóbarátom, Johnny Silverman. De gondolom, emlékeztek a hangomra meg a karakteremre, mert-mint ahogy azt jóval később megtudtam- Rosst kifejezetten rám írták. Aztán nem más hívott fel, mint maga a nagy Robby Benson.